Bemutatkozó videó (2015)
HOGY MIÉRT FONTOS NEKÜNK A TÁNC?
MIÉRT VAGYUNK ELHIVATOTTAK?
SOK KÉRDÉSRE AD VÁLASZT AZ ALÁBBI NÉHÁNY GONDOLAT:
Hol van a helye a táncnak az emberi szükségletek egymásba fonódó rendszerében? Meghatározható az a szükséglet, melyet csak tánccal lehet kielégíteni? És e szükséglet kielégítetlenségéből miféle bajok, tökéletlenségek, hiánybetegségek származhatnak?
Táncnak nevezzük az ütemes, általában énekre, zenére végzett szabályozott testmozgást.
A magyar tánc szó kétségtelenül a német Tanz szó átvétele, és eleinte csak a királyi udvar és a főurak táncait jelentette.
A magyar tánc szóval tehát egy addig ismeretlen táncfélének és módnak adtak nevet, mely egy új szükséglet kielégítését jelentette, ez pedig a páros, a férfi nővel lejtett tánca volt. (...) Ez a táncforma már egy újabban jelentkező igény kielégítésére is való: a férfi nővel való külön táncára, egymás érintésének, testi közelségbe kerülésének vágyát, eddig tiltott kielégítését szolgálja. Ma is kielégíti ezt a szükségletet a tánc. Én felkérhetek egy bálban egy addig ismeretlen lányt is, akinek megfoghatom a kezét, átkarolhatom a derekát, amit egyébként botrány nélkül nem tehetnék meg.
Van egy másik, kevésbé ismert lélektani oka annak, hogy a XVI. és XVII. században, és még a XVIII. század elején is éppen akkor, amikor az állandó háborúskodásban az ország három részre szakadt, a magyarság féktelen táncszeretetével vonja magára Európa figyelmét. Tinódi Sebestyén is énekelt arról, hogy akkor annyira bolondjai voltak a táncnak hazánkban, hogy muzsikaszó nélkül is szívesen ugráltak: „Két rossz tálat ők zörgetnek, tombolnak, szöknek!”
A táncot - most általános jelentésével értve - az emberi kapcsolatteremtés legfontosabb, legközvetlenebb eszközének tartjuk. Egyáltalán a közösségbe tartozást, a szolidaritást fejezi ki és annak élményét adja.
„Célom, hogy minél több emberrel megszerettessem ezt a gyönyörű művészi sportágat! Számomra az boldogságot jelent, ha adhatok valamit, amitől értékesebbek, többek lesznek... és boldogabbak! A sport oldala megtanít küzdeni dolgokért, elérni a célt, egészségre nevel, kondiban tart. A tánc része megtanít mélyen érezni, látni a szépet, kifejezni az érzéseket, átélni, megélni azt... Ezáltal lesz kerek a világ, ha mindezt a táncórákon kívül is megtesszük, meglátjuk a mindennapi élet apró pillanataiban... Én ezért táncolok.”
Petes Beáta
A férfi és nő páros tánca leszűkíti a kapcsolatteremtést a párra, és ugyanakkor az egymás megismerésének sajátos lehetőségét adja, amit a beszéd, a társalgás nem tud megadni. Aki nem tud kapcsolatot teremteni, az elmagányosodik, kiszolgáltatottá vélik, és ezzel egyre nő önzése is. Pedig emberi kapcsolatokra minden embernek nagy szüksége van, a valakikhez tartozás, a szeretet parancsa, azt adni és kapni, életfontosságú. Különösen nálunk és ma, amikor a magyarországi népesség egészségét tükröző mutatók arról tanúskodnak, hogy szinte minden betegségben, a szív- és érrendszeriekben, az emésztő szervek, a gyomor- és májbetegségek tekintetében, de még a rákbetegségek halálozási arányában is betegebbek vagyunk minden európai nemzetnél. Mindez a magyar társadalomban a szorongásra vezethető vissza.
A tánc tehát, mint minden más művészet, az ének, a muzsika, a játék a közösségalkotás, a közösségbe tartozás élményét adó eszköz, és erre nevelni, gyakoroltatni kell a gyermekeket. A tánc, a játék (játék lehetett az ütemes, zenére járt mozgásnak, a mai általános értelemben vett táncnak a régi neve) közösségre nevel, közösséget alkot, a közösség élményét adja.
Mi jót és szépet alkothat egy gyermek? Egy szép játék, ének, tánc, egy rongybaba, egy rajz, egy virágcsokor, szép és jó. Művészet, vetélkedés nélkül. (...)
Az elmondottakból kitűnik, hogy a tánc , egyáltalán a művészeti nevelés létfontosságú szükségletek kielégítését szolgálja. Erre a kultúrára nevelni, tanítani kell az ifjúságot. Kezdődik az anya kisdeddel való játékával, folytatódik a kicsik énekes, táncos gyermekjátékaival, a különféle táncok megtanításával, hogy táncos kedve, közösségi élménye, párja, családja, társasága és hazája legyen majd mindenkinek. Hogy mindenki szorongásmentes, teljes életet élhessen!
Táncul "megszólalni" nem ugyanaz tehát, mint szóban társalogni, amire minden épkézláb ember képes.
A TÁNC…
„Egy-egy mondat, mozdulat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Ez a TÁNC…
Az igazi táncban az a legszebb, ha messzire röpül tőled a társad, de te egyedül, magányosan pörögve is tudod, hogy visszatér hozzád. Ha nem tér vissza, nem volt igazi tánc.”
„Ha szerelmes vagy, minden táncról azt képzeled, hogy igazi. Nem az! Vannak szép táncok, örömteli táncok, pillanatnyi boldogságot, kéjt és önfeledtséget adó táncok – de nem igaziak.
Az igaz tánc kibírja a távolságot. Kibírja az öregedést. Kibírja az elengedést.”
„Kibírja, hogy sokáig nem látom, nem ölel, nincs mellettem, máshol jár, messze jár, nem is gondol rám… de a közös zenét mégis hallja, s ha eljön az ideje, visszatér hozzám, és együtt forgunk tovább. Az igazi táncospárnak az a titka, hogy közös a zenéjük, és csak ők ketten hallják az egész világon. És ha ez a zene szól, egymásra gondolnak, s tudják, hogy ők összetartoznak.
Az ilyen tánc ritka manapság. Az igaz visszatér, ne félj! A nem igaziért pedig nem kár.
A TÁNC AZ ÉLET MEGÉLÉSE…”
Müller Péter
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ (eredményeim és végzettségek)
- GYERMEKKOROMBAN 1990-BEN KEZDTEM EL TÁRSASTÁNCOLNI.
- 1992 - FORMÁCIÓS MAGYAR BAJNOKSÁG - 2. HEHY
- 1993 - FORMÁCIÓS MAGYAR BAJNOKSÁG - 1. HELY
- 1994 - FORM. - 2. HELY
- 1995 - 2. HELY
- 1996 - 3. HELY
- 1996 - GRAZ FORMÁCIÓS EB. 4. HELY
- 1996 - TERÜLETI BAJNOKSÁGOK 1. HELY
- 1997 - C. OSZTÁLYOS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 1. HELY
- 1998 - TÖBB TERÜLETI GYŐZELEM
- 1998 - FRANCIAORSZÁG MAMBO EB. 2.HELY
- 1998 - DUNAÚJVÁROS VILÁGKUPA 4. HELY
- 1999 - OLASZORSZÁG PROFI MAMBO EB. 1. HELY
- 2000 - USA, MIAMI PROFI MAMBO VB. 7. HELY
- 2003 - MAMBO MAGYAR BAJNOKSÁG 3. HELY
- 1998 ÓTA TANÍTOK, JELENLEG KOMÁROMBAN ÉS GYŐRBEN.
- VERSENYZŐIM NAGY SIKEREKET ÉRNEK EL.
- CÉLOM A MINÉL JOBB ÉS SZÍNVONALASABB TÁNCOKTATÁS.
VÉGZETTSÉGEK
- 1997 - KOVÁCS MARGIT MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA (DÍSZTÁRGY TERVEZŐ, DÍSZTÁRGYKÉSZÍTŐ - ÉRETTSÉGI)
- 2003 - MAGYAR TESTNEVELÉSI EGYETEM - TÁRSASTÁNCOKTATÓ SZAK- TÁRSASTÁNCOKTATÓ
- 2007 - MAGYAR TÁNCMŰVÉSZETI FŐISKOLA - DIVATTÁNC SZAK - TÁNCPEDAGÓGUS